Színek

Biztos sokan emlékeztek, anno mennyi és milyen problémák voltak a Combino villamosokkal. Az egyik a klíma hiánya volt.

Elolvasom »

---

Váróterem

Dombóvári istván az egyik Showder Klub fellépésén mesélte azt a vasutas történetet, amelynek kb. az a poénja, miszerint:

Ha a vonatok nem késnének, nem kellene váróterem.

De most tényleg. A shinkansen vonalakon van váróterem? Vagy csak peron van?

---

A hiány

Szégyen vagy nem, de én bizony nem olvastam Kornai János A Hiány című könyvét. Amit 1980-ban jelentetett meg, és amiben "a szocialista gazdaság egyik alapjelenségét tanulmányozta. A korábbi elméletekkel szembefordulva bemutatta, hogy a hiány nem egyszerűen a hibásan megállapított árak vagy a szakszerűtlen tervezés következménye, hanem a szocialista rendszer olyan sajátossága, amely belső természetéből fakad"(wikipédia).

Amiért ez eszembe jutott az roppant egyszerű. Úgy tűnik néha, hogy mintha manapság, a kapitalizmus kellős közepén is elhatalmasodna rajtunk a hiány. Csak pár dolog, aminek a hiányáról gyakran meggyőződöm:

• Termék, szolgáltatás ("senki sem segít, mindenki a másikhoz küld"...)
• Adat ("én ezt nem kaptam meg", "nem találom a fájlt sehol")
• Információ ("nekem ezt nem mondta senki", "nem szóltak időben", miközben "nézd, mennyi olvasatlan e-mailem van")
• Pénz ("nincs rá budget")
• Hely ("nem tudjuk már hova rakni")
• Idő ("egyszerűen semmire sincs időm")
• Kapacitás ("nincs rá elég emberem")

És így tovább. Az egyik lehet, hogy egy másik miatt keletkezik, de tény, hogy egyre több a hiány mennyiségből, minőségből, elérhetőségből, érthetőségből, használhatóságból, értékelhetőségből, fejleszthetőségből. Az a helyzet is előállhat emiatt, hogy amikor egyszer csak azt látjuk, hogy van az, amiből eddig hiány volt, rögtön többet veszünk belőle, mint amire szükség van. Jó lesz az még valamikor! Így egyértelmű az is, hogy a hiány pazarlást szül.

Pedig én azt hittem, hogy ez a kapitalizmus olyan jó kis dolog...

---

Parlagon

Szerintem Önök is találkoztak már olyan emberrel, akiről eszükbe jutott, hogy sokkal többre vihetné. Eltékozolja a tehetségét. Ha vannak ilyen emberek, egyének, akkor kell, hogy legyenek ilyen vállalatok, szervezetek is.

Hiába van tele évek óta a szakmai sajtó a tehetség-gondozással, kompetencia-fejlesztéssel, én még mindig úgy érzem, hogy a vállalatok többsége jól kezelhető, jól alakítható embereket keres, hogy aztán egyformává alakíthassa őket. Aki kilóg ebből a mintából, az be sem kerül a cégekhez, vagy ha mégis átcsúszik, akkor később mindent megpróbálnak, hogy belepasszírozzák a rendszerve, vagy eltávolítsák abból. Így viszont egy szürke átlagot érnek el, pont azt a sokféleséget irtják ki a szervezetből, amelyre annak a fejlődés érdekében szüksége lenne.

Ahogy tehát egy emberre is rámondhatjuk, hogy többre vihetné, vállalatokról is lehet ilyen érzésünk, véleményünk. Lehetne ez is új veszteség kategória, hívhatjuk parlagon heverő képességeknek. Arányszámmal is kifejezhető lenne: amilyen a vállalat/amire vihetné a vállalat, bár ezek nehezen kiszámolható értékek.

---

"Ha jól mennek a dolgok, akkor valami el fog romlani."

A címben szereplő kijelentés -amivel magam is teljes mértékben egyetértek- természetesen a Murphy-féle törvénykönyvek egyikéből származik. Azért jutott eszembe, mert a nemrégiben egy vezetővel beszélgettem, aki nagyon_magabiztosan kijelentette, hogy náluk az utómunka az bizony ismeretlen jelenség. Nos, ha még így is van éppen most, az Univerzum "entropikus" hozzáállása miatt  úgysem lesz így sokáig. Ezzel nem árt tisztában lenni.

Valamit elrontani egyáltalán nem nehéz. Sőt, igazából jól csinálni sokkal nehezebb. Így az utómunka elkerülése komoly energiabefektetéssel jár.  Érdemes tehát a kérdést  a következő egyszerű módszerrel áttekinteni:

Az első és legfontosabb törvény, hogy az ügyfelekhez semmi rossz nem juthat el! Ezért nagyon fontos, hogy pontosan tudjuk, mit, hogyan, mikor, milyen módon kell átadnunk a számukra. Így elkerülhető, hogy valami rosszat adjunk át, vagy hogy a jót rosszul adjuk át. Bár nem a legjobb módszer ez a folyamat végi ("end of pipe") ellenőrzés, kezdetnek nem rossz, mivel az elvesztett ügyfelet rögtön megtalálhatja a konkurencia...

Második lépésként tekintsük át mi az, amit mi magunk elronthatunk, saját tevékenységeink közben. Ezt könnyű meghatározni, ha az embernek van egy kiindulási pontja, pl. egy standard formájában. Termékeink esetében általában vannak paraméterek, amelyek nem teljesülése esetén bátran kijelenthető, hogy a termék nem jó (rossz, nem működik, hibás). A folyamatok esetében a standardok jelentik ezen paramétereket, ha nincs standard, akkor az eltéréseknek is nehéz a nyomára bukkanni.

Ha saját magunkkal már tisztába jöttünk, akkor harmadik lépésként érdemes a nekünk "beszállító" folyamatokat, szervezeteket áttekinteni és megállapítani, tőlük mi mindent kaphatunk rosszul. Még fontosabb, hogy ezt hogyan vehetjük észre. Az nagyon dühítő, ha nem találjuk meg a hibát a folyamat elején, és például egy teljes gyártást lezavarunk egy alapvetően rossz alkatrésszel...

Ha visszakanyarodunk a címre, akkor sajnos a fenti 3 lépés egyszeri végigjárása nem elegendő, előbb-utóbb a hibák újra megjelennek... De persze ez sem biztos, mert ahogy a figyelemre méltó Unciklopedia írja:

Ha Murphy törvénye tévesnek bizonyulhat, akkor tévesnek fog bizonyulni.

---

Az igazi veszteség

A Lean szótár szerint a veszteség egy folyamat minden olyan eleme, amely erőforrást igényel, de nem teremt értéket. Kategorizálni is szokták a veszteségeket, 3 Mu, 7 veszteség és hasonló fontos dolgok születtek ezen csoportosítási tevékenységek során. De mi is igazából a veszteség?

Angolul ez a waste, amelynek a Sztaki szótár szerint számtalan, nekünk tetsző jelentése van: például hulladék vagy elpocsékol, elpazarol.

Németül ez a Verschwendung, amely a tékozlás, pazarlás jelentést hordozza.

Nem a részrehajlás miatt, de nekem a veszteség, így magyarul sokkal jobban leírja a problémát. De nem egészen úgy, ahogy általában alkalmazzuk. Ha jól belegondolunk, akkor nem a készlet, a felesleges anyagmozgatás, a várakozás a probléma, hanem az, amit ezek miatt elvesztünk: ügyfél, hírnév, siker, bevétel, nyereség, munkahely, jövő.

Régebben, amíg a lean nem használta el ezt a szót, ez volt a veszteség:

Mindenki tudta, kit és mit veszt el. Manapság kétlem, hogy a nagy muda vadászatok alkalmával a résztvevők tisztában vannak azzal, milyen veszteségeket is szeretnének elkerülni. Mindenfélét mérünk, vizualizálunk, shopfloorozunk, készelteket, várakozási és átfutási időket, hibákat, egyebet. Mi lenne, ha azt is megmutatnánk, hogy TÉNYLEG mit vesztettünk el a veszteségfajták miatt. Mi lenne, ha olyan mérőszámokat is alkalmaznánk, mint pl. a "tegnap hány ügyfél nem vásárolt tőlünk, mert valami nem tetszett neki", legyen itt szó az árról, a várakozási időről, a rossz hírnévről, az értékesítés udvariasságáról, bármiről. Utánajárhatnánk és kimutathatnánk, hogy tegnap hány millió forintot, eurót, dollárt buktunk világszerte, mert az emberek nem tőlünk vásároltak.

Gyanítom, hogy ezzel visszatérhetnénk oda, amit a festményen látunk: mindenki átérezhetné, hogy KIT és MIT is vesztettünk el pontosan. Talán elérhetnénk, amire  valódi veszteségeink újra és újra figyelmeztetnek minket: valakinek és valaminek a fontosságát sajnos csak akkor érezzük meg igazán, amikor elvesztettük.

---

A szinkron

A mi audis termelési rendszerünk anyagaiban mindenfelé megtalálja az ember a "szinkron" vagy a "szinkronizált" szavakat, mint a termelés, a vállalat elérendő állapotát. Gyanítom, hogy túl sokan nem gondolkoztak el ennek a mibenlétéről, talán még azok között sem, akik leírják-terjesztik ezen gondolatokat...

A "szinkronizáltság" összehangoltságot jelent, és tulajdonképpen minden bonyolult rendszer, folyamat sikeréhez alapvetően fontos. Foglalkozik ezzel a pénzügyi tudomány (=ha a bevételek és kiadások mind nagyságukban, mind időbeli felmérésükben egyre összehangoltabbak, csökken az átlagos pénztartás volumene; forrás), a távol-keleti küzdősportok (=a ritmikus végrehajtás, valamint a zene és a technikák összhangja; forrás) és a kommunikáció/IT világa is. Az összhang minden embernek fontos, valahol a flow élmény egyik feltétele szerintem.

Csíkszentmihályi Mihály azt írja, hogy a boldogságot és a sikert nem lehet úgy elérni, hogy tudatosan kergetjük, hajtjuk, erőltetjük. Ezek melléktermékek, miközben az "ember valamely önmagánál nagyobb ügynek szenteli magát". Az összehangoltság megteremtése egy feladat ezen az úton. Egyáltalán nem lehetetlen feladat, de azért nem is könnyű. Az egyik legjobban összehangolt rendszer, ami eszembe jut, az maga az emberi szervezet, és ez is hosszas "kísérletezés" eredményének tűnik, és még mindig nincs kész. Folyamatosan változik, alkalmazkodik a változásokhoz, hogy megőrizhesse működőképes állapotát. Talán az sem túl nagy tévedés, ha azt mondom, hogy összhangban működik a környezetével. Ez sikerének egyik feltétele.

Nem tűnik rossz ötletnek ezt a "szinkronitást" célként kitűzni, de az emberi szervezethez hasonlóan a vállalati szervezet is bonyolult rendszer (talán nem véletlen, hogy ugyanazzal a szóval írjuk le...). Ha valaki nem tudja, mi, mikor és miért történik pont úgy, ahogy és nem tudja, hogy minek, mikor és miért kellene történnie és hogyan, aki nem tudja, mi történik, amikor valahol beavatkozunk ebbe a rendszerbe, az ne nagyon csodálkozzon, ha nem tud kitörni az ugyan egyre jobb, de végül is aszinkron világból... Amikor pl. tudunk munkatársat felvenni, de nem akkorra, amikorra a termelésnek kell, amikor lesz a frissen beállított könyvelőnek jogosultsága a pénzügyi rendszerhez, de csak 3 nappal a belépés után, amikor van félkész termék a szereldének, de csak 2 napos készletben, és így tovább. Várakozás, készletek... ugye ismerős fogalmak?

Az összhang, vagy összehangoltság tehát fontos egy vállalat sikere szempontjából. Amit én fontosnak tartok az, hogy nem csak a vállalat főfolyamatait kell összehangolni egymással, hanem a szolgáltató folyamatokat is szinkronizálni kell a főfolyamatokkal és egymással is.

---

Megszakítások

Az a helyzet, hogy  konkrétan ilyen nevű veszteségtípus, kategória az nincs. Ami azért nem csoda, mert termelési környezetben klasszikusan ez nem probléma. Annál nagyobb baj ez az irodákban. Mert ott ez történik:

Belekezdek* valamibe ("A" tevékenység).

Csöng a telefon.

Abbahagyom amit csinálok, megnézem ki hív, eldöntöm, mi legyen.

Ha egy Nagyon Fontos Ember hív, abbahagyom "A" tevékenységet és nekikezdek a "B"-nek, majd folytatom "A" tevékenységet, igyekezve felvenni a fonalat, amit a csöngéskor elejtettem.

Ha nem fontos, folytatom "A" tevékenységet, igyekezve felvenni a fonalat, amit a csöngéskor elejtettem.

Jön egy e-mail.

Abbahagyom amit csinálok, megnézem ki küldte, eldöntöm, mi legyen.

Ha egy Nagyon Fontos Ember küldte, abbahagyom "A" tevékenységet és nekikezdek a "C"-nek, majd folytatom "A" tevékenységet, igyekezve felvenni a fonalat, amit a csöngéskor elejtettem.

Ha nem fontos, folytatom "A" tevékenységet, igyekezve felvenni a fonalat, amit a csöngéskor elejtettem.

És így tovább.

Azt mondják a brit tudósok, a pszichológusok és még sok mindenki, hogy az nagyon nem jó, hogy állandóan fel kell venni az eldobált fonalvégeket, mert az bizony az ember agyának  (és megkockáztatom: az egész emberi szervezetnek) nem optimális. Ezt a CPU az nagyon jól tudja, odabent a számítógépben. Mert erre lett kitalálva. Sőt, újabban egyre több kis nanobigyó dolgozik már a gépekben (dual core, core 2 quad és társai), mert a régi egy darabos proci már fel akart mondani :D

Lehet, hogy a világnak ezt a "multitasking" jellemzőjét határozottan VESZTESÉGFORRÁSNAK kellene definiálni? Elképzelhető, hogy akkor végre megkapja az őt megillető figyelmet? Elképzelhető, hogy akkor majd kiplakátoljuk, kimérjük, kimutatjuk és megszüntetéséért is teszünk végre valamit?

Már csak azért sem lenne ez rossz, mert ezek a megszakítások befolyásolhatják a minőséget, az átfutási időket és a hatékonyságot. Nem jó az ügyfélnek, sem a szolgáltatónak, de még a tulajdonosnak sem.

* ez sem velem történt meg, csak így könnyebb volt leírni :D

---

A rossz és a rosszabb

Egy szolgáltatás-menedzsment tréningen mondta egy vezető az alábbi elgondolkodtató dolgot:

"Rossz terméket az ügyfélnek átadni rosszabb, mintha semmit sem adnánk neki."

Ez ismét felidézte bennem a "mi a legrosszabb veszteség" kérdéskört. Mert értelmezhetjük úgy is a fenti véleményt, hogy az még a kisebb baj, ha vár az a szegény vevő. Nagyobb baj, ha olyasmit kap tőlünk, amivel nem tud mit kezdeni. A legnagyobb baj az, ha nem veszi észre, hogy rossz, amit tőlünk kap, fel is használja ezt a rossz terméket, beépíti egy saját termékébe és értékesíti...

Szerintem ha megkérdeznénk a vevőt, ő is valami hasonlót mondana.

---

A szocialista szellem vasútja

A történet a következő:

1. lépés: építünk egy kikötőt
2. lépés: a kikötőt és a közeli nagyvárost összekötjük vasúttal, 8 milliárdért
3. lépés: nem tudjuk üzembe helyezni, ezért .. és innentől idéznék:

"Így most a hajóval érkező árut Gönyűn szállító járművekre pakolják, néhány kilométert megtéve közúton Győrbe hozzák, s ott vagonokba rakják." /forrás: kisalfold.hu/

Árpád népe, hej!

Azt is írták a nyomtatott verzióban, hogy nálunk itt a Kárpát-medanciében olyan még nem történt, hogy egy ilyen vasutat az elkészültétől számított egy éven belül üzembe tudták volna helyezni. Mert hát ugye az engedélyek, pályázatok...

"A little less conversation, a little more action please
All this aggravation aint satisfactioning me
A little more bite and a little less bark
A little less fight and a little more spark....

Come on baby Im tired of talking
Grab your coat and lets start walking
Come on, come on
Come on, come on
Come on, come on
Don't procrastinate, don't articulate
Girl it's getting late, gettin upset waitin around"

/Elvis Presley énekelte ezt 1968-ban/

---