
A Kaizen Pro kiadásában 3 új, leanről szóló könyv rendelhető! Érdemes a kedvezményekre odafigyelni, mert Kosztolányi Janóék a Kaizen Blog olvasói számára is elérhetővé tették ezeket, amit ez úton is köszönök!
A könyvekkel kapcsolatban nagy büszkeség számomra, hogy a 3 új kiadvány borítója (a lean szótárakhoz hasonlóan) nagyobbik fiam munkája!!!
Nem is olyan régen volt, és már itt is a könyv!
Ezt is Liker írta, aki ezek szerint mindent tud, amit tudni érdemes :D
Ha valakit érdekel, például itt megrendelheti.
Kosztolányi Janóék esete jól példázza, hogy nem kell ahhoz mindenképpen pénzt kérni, hogy értéket teremtsünk :D Regisztrációra viszont szükség van.
(klikk a képekre)
Ha valakit érdekel, az MLBKT ez évi kongresszusán ezt mutattam be az Audi lean fejlesztéseiről: Audi lean prezi
Megjelent Kosztolányi Jánosék kiadásában az első magyar Lean Szótár!!! Itt elérhető:
http://kaizenpro.hu/page.php?46
Mindenképpen kérném én is, hogy a szótárral kapcsolatos minden javaslatot, kritikai észrevételt juttassanak el a szerzőkhöz!
Előre is köszönöm!
Nem kell megijedni, nem írtam át benne semmit, de a szép lassan készülő idegennyelvű kiadások érdekében kértem és kaptam ISBN számot illetve -és ez sokkal fontosabb- a kiadvány elejére érkezett egy meleg szívű ajánlás is!
A vezetők a gáton továbbra is innen tölthető le!
A Gyártástrend az az újság, amelyről csak jókat tudok mondani! Hosszabb hallgatás után most újra megjelenek az online kiadásban. A Vezetők a gáton kapott egy kis nyilvánosságot, aminek nagyon örülök! Egy rövidebb időre ráadásul fókuszba is kerültem :D

Érdekelne egyébként, hogy aki elolvasta, mit gondol róla? Ha egy-két szóban össze tudnák foglalni, azt megköszönném!
Elkészült a lean alapgondolatairól szóló , Vezetők a gáton című kiadványom! Kosztolányi János volt olyan kedves és lektorálta nekem, ezt ezúton is szeretném megköszönni neki!
Hangsúlyozni szeretném, hogy ez a kiadvány NEM fordítása az eredeti Genba Keiei-nek, vagy Jon Miller (Gemba Researc LLC) blogbejegyzéseinek. A Vezetők a gáton Jon bejegyzései alapján készült, de általában csak az alapgondolatot vettem át, a többi az én véleményem az adott témáról.
Remélem, hogy tetszik majd Önöknek, kíváncsian várom véleményüket!
A kiadvány természetesen ingyenes és innen letölthető!
A héten voltam a BME-n, a Gépészmérnöki Karon előadást tartani. Ennek oka, hogy cégünknek van egy a BME-vel közösen indított tantárgya. Már második évben volt szerencsém megtartani itt ezt az előadást, én nagyon jól éreztem magam, a visszajelzések alapján a diákok sem unatkoztak :D Erről volt szó:
1. A fenntartható fejlődés és a folyamatok, a lean:
2. Az értékteremtő folyamat:
Van egy 3. anyag is, ami érdekes lehet, ez a folyamatok ábrázolásáról szól:
Nemrégiben az a megtiszteltetés ért, hogy magyar vállalkozóknak beszélhettem pár érdekes dologról a Plato Management Akadémia keretein belül. Nagyon jó csoportok voltak (szám szerint 3, mindegyik kkv-vezetőkből állt), és -ahogy ez a tanácsadóknál általános- én magam is rengeteg érdekeset tanultam a 3 nap alatt. Például azt, hogy a fogmosás titka, hogy eldöntsük: mindet meg akarjuk mosni, vagy csak azokat, amelyeket meg akarunk tartani :D
Ez az anyag volt a beszélgetés alapja:
A Platoról sok magyar anyagot találtam, de ráakadtam az ír és az új-zélandi példára is!
Ez a blog a KAIZEN filozófiáról szól. A benne foglaltak a bloggerek véleményét és tapasztalatait tükrözik, nem egy általános igazság kihirdetése és nem az őket alkalmazó vállalatok hivatalos álláspontja.
A kaizen nem az autógyártás filozófiája, hanem egy olyan gondolkodásmód, amely az élet bármely területén az egyén és a közösség hasznára válhat.



Mentális Hazaszeretet Polgári Engedelmességi Mozgalomnak, és a
Liliomos Mozgalomnak valamint támogatója a
szervezetnek.

holden 2010