Kis nyafka

A bejegyzéseket (és szinte mindent) sorkizárttal írjuk. Mondjuk én nem mindig, mert kivétel amikor, elfelejtem átállítani... Miért nem alapbeállítás a sorkizárt? Maga a kattintás nem igazán értéktermelés.

Ide vonatkozóan megkerestem volna, hány blogja van a freeblognak, de érjük be annyival, hogy 2012 márciusában 181 millió blog volt. Baromi sok fölösleges kattintás lehet...

---

Színek

Biztos sokan emlékeztek, anno mennyi és milyen problémák voltak a Combino villamosokkal. Az egyik a klíma hiánya volt.

Elolvasom »

---

Borkóstoló

Voltam egy borkóstolón. A Vylyan pincészet főborásza, Ipacs Szabó István tartotta. Imádom ezeket az összejöveteleket, mindig nagy élmény. A szőlészet, borászat üde színfoltja a magyar iparnak, így az egyik vezető cég prominens szakemberének szavára illett oda figyelnem.

Jellemzően a borokról beszélt, de sűrűn elkalandozott. Így juthattunk el kimondatlanul is a folyamatos fejlődéshez. Mesélte, hogy van egy nemzetközileg is elismert tanácsadójuk, akivel sok éve dolgoznak együtt. Emellett külföldi tanulmányutakra is járnak... Amin pedig igazán meglepődtem, az az volt, hogy van egy része a birtokuknak, ahol tulajdonképpen fejlesztik a folyamataikat. Érdekli őket a biogazdálkodás, de ez egyelőre nem tudja hozni megfelelő biztonsággal, mennyiségben az elvárt szintet. Ellenben tanulnak, kísérleteznek és haladni akarnak. Jó, mi?!

Ezzel a bio dologgal kapcsolatosan jött elő, hogy más szőlészekkel is szoros kapcsolatban állnak. Úgy hiszem, nincs náluk tudás rejtegetés. Pedig az információ érték. Talán ebben a tágabban értelmezett közösségükben értéknek számít az is, ha ezt a tudást bedobhatják a közösbe. Van egy fajta elhivatottságuk a szőlő, természet és a bor iránt. A profit talán "csak" eszköz, nem cél. Ez hozhatja magával azt a kultúrát, ahol a piaci konkurensek megosztják mondjuk a syrah 5-6 klónjával kapcsolatos tapasztalataikat. Nem pedig titkolják vagy átvágják az ellenfelet.

---

Galápagos

Kurt Vonnegut -egyik kedvenc íróm- kezdte azzal Galápagos (vagy Második Édenkert) című könyvét, miszerint az emberiség a nagy agyvelejével sem értette, hogyan került az a sokféle állat a Galápagos-szigetekre. A szigetek elhelyezkedése, a köztük és a szárazföld közötti távolság, az áramlatok mind arra a következtetésre juttatják az embert, hogy .... hogy fogalma sincs, hogyan kerültek oda azok az állatok. De ott vannak és ez tény.

A nagy agyvelőnkkel azt sem pontosan tudjuk, hogy mi magunk hogyan kerültünk ide és mit is keresünk itt pontosan. Ahogy az is kérdéses, mi lesz a sorsunk a jövőben. Ez a nagy agyvelő például olyan gondolatokat állít elő nőkben, miszerint munkakeresés során tagadják le gyermekeiket, mert ez hátránynak számít. Azaz bizonyos más emberek a nagy agyvelejükkel arra a következtetésre jutottak, hogy édesanyákat nem foglalkoztatnak, mert majd a fránya gyerekek betegek lesznek, meg el kell értük menni az oviba, és így tovább! Ahogy más emberek nagy agyveleje azt fundálta ki, hogy a 45 évesnél idősebb, 2-4-6 évig munkanélküli jelentkező az olyannyira problémás eset, hogy az ilyen ember inkább ne is jelentkezzen, vagy hazudja le, hogy munkanélküli volt, vagy találjon ki valami csalafintaságot arra a 2-4-6 évre, és így tovább!

Az én agyvelőm meg azt sugallja, hogy Vonnegutnak bőven igaza volt és szégyelljük magunkat fenemód, mert amit mi művelünk, az rohadtul nem respect for people... de sebaj, mert a teknős ott a Galápagos-szigeteken javában élvezni fogja az életet, amikor mi már régen elporladunk.

Így megy ez!

---

Dinamizálás

Megmondom őszintén, hogy én nem ismertem a címen levő szót, azt ebben a cikkben találtam. Azt írják benne, hogy vannak szolgáltatók, akik egyre jobban dolgoznak, miközben mások, pl. az állami szféra nem sokat javult az elmúlt 20 évben.

A banki szféra, a telekommunikáció szolgáltatók közül valóban található fejlődés a hozzáállásban, de van azért olyan cég is, amelyik fikarcnyit sem javult ez ügyben. Az  Aegont például nem zavarta, hogy rosszul számolták ki a GFB-t és ezért jelentősen túlfizettem azt. Nem is informáltak erről, én vettem észre véletlenül. Viszont a bejelentésemre gyorsan és udvariasan reagáltak. A T-csoport is jó fej: beszedik szépen a sok pénzt, de arra már az ügyfélnek kell rájönni, hogy régóta fizetett internet csomagja már nem is létezik a kínálatban, ellenben viszont van sokkal olcsóbb... Ahogy azt sem nagyon tolerálom, hogy ha nem a nagyvárosban lakom, akkor bizony csak a gagyi adsl jár nekem, hiába is tudnék a jobbért többet fizetni. Ha pedig ezen változtatni szeretnék, akkor gyűjtsek aláírásokat vagy mi... gondolom ilyenkor kapok később üzletszerzési jutalékot is :D A bejelentések a T-világban továbbra is elég nehézkesek, sok időt vesznek igénybe.

A cikkben írják, hogy vannak cégek, amelyek "... jobbára házon belül oldják meg az ügyfelek telefonos és internetes kiszolgálását. Pedig ügyfélként sokan átélhették, hogy egy áruházlánc esetén milyen nehéz a megfelelő termékinformációt megkapni, vagy hogy egy kórház esetében hogyan is történik az időpont egyeztetés". Ezek a szolgáltatók épp addig jutnak el, hogy magát a szolgáltatást valahogy meghatározzák, de az ügyfelek számára fontos értékekig sajnos már nem. Folyamataikat klasszikus alapon tervezik, rutinból. Nekem ezzel nem az a bajom, ami a cikkben megszólaló úriembernek, aki értelemszerűen szeretne még több üzletet kötni. Hanem az, hogy a folyamatok tervezése és fejlesztése közben egyszerűen kimaradnak a fontos kérdések. Így a végén hiába szervezünk kiváló ügyfélszolgálatot, marad a reagálás az ott bejelentett reklamációkra és panaszokra.

Bár én azt azért kétlem, hogy a klasszikus szolgáltató után rakott profi ügyfélszolgálaton profi módon felvett probléma valóban profi, azaz azonnali és hosszútávú megoldást kap. Olyat, amilyet az ügyfél azonnal szeretne és ami hosszútávon megelőzi a probléma ismételt bekövetkezését.

ui. a dinamizálás ráadásul alapvetően nem is üzleti kifejezés.

---

Nem lehet mindenki "olyan"?

Amiről Seth Godin ír, azzal már én is találkoztam. Nekem is mondták már workshopon, tréningen vagy egyszerűen beszélgetés közben, hogy "de nem lehet mindenki olyan, mint amit te szeretnél".

Nem is akarom én, hogy mindenki olyan legyen, de szeretnék magam körül több önállóan gondolkodó, véleménnyel rendelkező, amellett érvelni tudó, felelősségteljes embert látni! Több olyat, akinek nem arról szól az élet, hogy minden nap megmondják neki, mit kell csinálni, mit kell gondolni, akit nem lehet kirángatni a terekre és utcákra, hogy nem létező ellenségek ellen tüntessen és vonuljon. Több olyat, aki odafigyel arra is, amit hall és nem csak azt nézi, hogy kitől hallja. Olyat, aki például nem csak  nekem panaszkodik a nyomorairól a munkahelyén, hanem leül a munkatársaival, főnökeivel és tesz a változásért, nem csak szimplán elvárja azt másoktól.

Szó nincs itt a management vagy a politikusok kizárólagos felelősségéről! Nem ők alkottak minket ilyenre, szerintem csak jó érzékkel kihasználják azt, amivé lettünk. Ez a szülők felelőssége és bizonyos mértékben a tanítóké, tanároké, egyetemi oktatóké. Talán nekik nekünk szól az üzenet:

"Well, if we brainwashed them into setting limits, I know we can teach them to ignore those limits."

---

Istenkáromlás

Már akkor felkaptam a fejem, amikor a HBR cikk (http://blogs.hbr.org/cs/2013/03/to_become_more_adaptable_take.html) címét elolvastam, mert mostanában  divatos a managereknek példákat hozni a biológia világából.

Később, amikor a cikket olvastam, jókat szórakoztam magamban. Olyasmiket írnak benne, hogy decentralizáció, redundancia, kölcsönös előnyökkel járó kapcsolatok (szimbiózis), egymástól tanulás, alkalmazkodás, tanulás a hibákból.

Sok ezek közül része az üzleti szakirodalomnak, de valahogy a mindennapokba nehezen szivárognak át. A decentralizációtól félünk, mert pl. féltjük a státuszunkat, a fontosságunkat, rettegünk a hibáktól és azok következményeitől, a redundancia  akár veszteségként is felfogható, a kölcsönös előnyök keresése helyett sokszor az erővel visszaélés jellemző, hibáinkból pedig nagyon nehezen tanulunk. Mondjuk ez utóbbira egyszer már találtam egy cikket, miszerint inkább a sikereinkből kellene. Ez passzol is a biológiai példához, mert az állatvilágban a hiba gyakran végzetes, az adott példány elpusztulásához vezet. Ahogy a természetfilmekben is látni, a sok kis  teknősből, fókából csak néhány éli túl a ragadozókat, de pont ők kellenek a teknős ill. fóka populáció fejlődéséhez.

Érdekes és elgondolkoztató a cikkben található gondolat: "Stop giving orders and start issuing challenges". Újnak éppen ezt sem mondanám, de nem is kell annak lennie. Ki kellene végre próbálni nagy tételben!

A szívemnek legkedvesebb viszont mindenképpen az a felhívás ott a cikk végén: kapjuk össze magunkat, kapcsoljuk ki az okostelót, a tabletet, laptopot, mondjuk le az agyzsibbasztó mítingeket és irány a  természet. A genba. Ahol a dolgok történnek évmilliók óta. Csak nem lehet az olyan rossz, ha "kitermelt" minket!

ui. A március idusán, a hóviharban történtek szerintem igazolják a fent leírtakat.

---

Szerencsés túlélők?

Az alábbi cikk azzal foglalkozik, hogy mi történik azokkal, akik "túlélnek" egy leépítést. Jó téma, mert velük tényleg keveset foglalkozik a szakirodalom!

Az első elgondolkodtató mondat mindjárt az elején ez:
"A szervezeti leépítés, valamint a szervezet átalakítását célzó egyéb műveletek elsődleges célja, hogy enyhítsék a gazdasági válság okozta negatív hatásokat, növeljék a termelékenységet és a hatékonyságot, hogy biztosítsák a szervezet versenyképességét vagy éppenséggel a puszta túlélését."

Tehát a termelékenység növekedésének akadálya a létszám, mint mennyiség, nem a kompetenciák hiánya a vezetőségtől a portásig. Megint tanultam valamit...

Ezután ez olvasható:
2Azzal azonban már kevésbé foglalkozik a cég, hogy a leépítés hogyan hat az ott maradt munkatársakra, a "túlélőkre", akiknek sok esetben megnövekedett munkaterhekkel és új feladatokkal kell megbirkózni a leépítés eredményeként."

Ha ez így van, akkor az elbocsátott emberek nem felesleges dolgokkal foglalkoztak, hiszen azokat csak nem pakoljuk át a cégnél maradt emberekre... Az pedig nem meglepő, hogy a cikk további részében előkerül az új feladatok, az azokhoz szükséges kompetenciák kérdése. Nem meglepő, hiszen általában az éppen leépítő vállalatnál nem jellemző a megfelelő célrendszer, a standard munka, a munkaköri leírás, a kompetencia management, hogy csak néhány dolgot említsek. Így a munkatársak jogosan aggódnak új és ismeretlen feladataik, a betanulási lehetőségek és az eredmények miatt...

Ezzel viszont teljes mértékben egyetértek:
"általában elmarad a dolgozók leépítéssel és a jövővel kapcsolatos alapvető tájékoztatása és bevonása. Így azt érezhetik, hogy a megélhetésüket alapvetően befolyásoló döntéseket még a legkisebb mértékben sem áll módjukban befolyásolni."

Ahogy én látom a világban, a munkatársak kifelejtése az őket érintő döntésekből nem korlátozódik a leépítésekre, érvényes ez számtalan más területre is.

Egy fontos gondolat ide a végére:
"A leépített és kilépett dolgozók bár különböző mértékben, de mindannyian rendelkeznek olyan nehezen átadható tudással, amelynek hiánya jelentős károkat tud okozni a szervezeti működésben."

---

Csak tudományosan!

Kicsit utánanéztem a már majdnem lerágott csontnak: a célok fontosságának. A Wikipédián találtam is egy érdekes modellt, amit kicsit átdolgoztam a témának illetve a problémáimnak megfelelően.

Az alapmodell egyszerű, valahogy így néz ki:

(klikk a képre)

Ez szerintem tényleg egyszerű, van egy élethelyzet, probléma, elgondolkozom azon, mit is szeretnék (ez abban a pillanatban még nem létezik, csak mint idea, terv, álom), összevetem ezt az elképzelést a jelenállapottal, majd ezek alapján meghatározom, milyen eszközökkel kell felszerelkeznem, hogy elérjem az elvárt (cél-) állapotot.

A következő ábrán ezen elmélet gyakorlatban felmerülő néhány érdekes jellemzőjét emeltem ki:

(klikk a képre)

Az első komoly probléma, amivel tapasztalataim szerint nagyon sokan találkozunk, az a helyzet téves értékelése. Ez történhet kompetenciahiány, lustaság, de akár hozzáállás miatt is. Vannak akik egyáltalán nem akarnak szembenézni a valóságal, inkább becsapják magukat valamivel...

A következő gyakran előforduló eset, hogy nem tudjuk megfelelően leírni a jövőbeli állapotot. Erről is írtam már, mert engem mindig is aggasztott a vállalatok "földhözragadtsága". Annyira sok napi problémával küzdenek, hogy nem jut idő tervezésre, álmodozásra.

Megtörténhet az is, hogy valamiért rosszul választunk eszközt. Ez persze adódhat a jelenállapot leírásának problémáiból, de akár a jövőbeli állapot pontatlanságából, hiányából. Ha nincs pontos elképzelés a jövőről, akkor jöhet pl. a már említett "standardizáljuk a folyamatokat". Nagyon mellé nem lövünk ezzel, de sokkal boldogabbak leszünk, ha felismerjük a standardizálás értelmét, célját, jelentőségét az elképzelt jövőnkben.

Előfordulhat az is, hogy kiválasztjuk az eszközt, ami még jó is lenne, de nem tanuljuk meg használni, mert a tréning sokba kerül, nincs rá idő, vagy mert mi anyira menők vagyunk, hogy megy ez egyedül is!

Akármelyikkel önmagában vagy akár mindegyikkel együtt is megtörténhet a végén az, amit azt hiszem Hofi Géza mondott: "elindultunk, mentünk, odaértünk, nem ott volt".

---

Társadalmi vállalkozók

Én nem tudtam, hogy léteznek társadalmi vállalkozók. A HBR egyik cikkében bukkantam rá a szóra, ezért utánanéztem kicsit. A Wikipedian természetesen van ilyen szócikk, sajnos magyarul nincs. Van helyette azonban egy blog, amelyik segít eligazodni a témakörben.

Ami azonnal felkeltette a figyelmemet, az ez:

"A közjót nem csak az állam vagy a gazdag emberek magánadományai tarthatják el, hanem bárki, akár hagyományos piaci logika alapján is. És ha már piaci logika, akkor akár hatékonyan megszervezett termelésről vagy szolgáltatásokról is beszélhetünk, amik piaci alapon terjeszkednek és így több emberhez juthatnak el, mint egy alapítvány szervezésében."

Hatékonyság? Közjó? Emberek tisztelete? Valahonnan nagyon ismerős...

---