2012. szeptember

Élet a lakásban

Tényleg, miért is egyszínűek a falaink? Csak mert mindenhol ezt látjuk? Oké, nem szóltam...


A magyarság kérdése

A bio élelmiszerekkel kapcsolatban fel lehet tenni a kérdést, hogy milyen aspektusból, milyen mértékig kell a terméknek bio-nak lennie. Hazánkban sokan büszkék a magyarságukra. Illetve vannak, akik azt mondják, az vagy, amit megeszel. Aki spanyol paradicsomot eszik, akkor az kevésbé magyar? Hát elég abszurdnak hangzik, de tulajdonképpen ez egy szavazat a magyar helyett a spanyolokra, egy szavazat a nagyobb környezetterhelésre és egy szavazat a lokális fenntarthatóság ellen. Ezt akarjuk? Nem. Átgondoljuk ezt? Nem.

Persze nem egyszerű és nem mondom, hogy én csakis kizárólag magyar terméket vásárolok. Viszont ha felismerjük a fenntarthatóság, vagy épp Magyarország igényeit, jöhet a kaizen. Minden nap csak egy kicsi fejlődés. A világ legmagasabb és legöregebb fáinak is ez a stratégiája.


The biggest thing

"Az Apple közleménye alapján nem a kereslettel volt a probléma, hanem a kapacitások voltak szűkösek, hiszen kifogyott a vállalat a készletekből, amit az első napokra halmozott fel és egyes rendeléseket most már csak októberi szállítással tud vállalni. A Bloomberg szerint ez a kijelzők számlájára írható, az iPhone 5 ugyanis könnyebb és vékonyabb érintőképernyővel működik, mint az előző készülékek, amit annak köszönhet, hogy egybe van építve a kijelző az érzékelőkkel. Ezt a technológiát most használja először az Apple okostelefonjában. Ezeket a kijelzőket az LG Display és a Japan Display gyártja az Apple számára, ahol szűkösnek mutatkozott a kínálat az iPhone 5 iránti nagy kereslet közepette. A kapacitáshiányok enyhítésére most a japán Sharpot is felvette beszállítói közé az Apple." (portfolio)

 

Az idézett elemzés (?) több szempontól is érdekes. A készletezés minden lean anyag szerint veszteség, de egy új -főleg egy ilyen hype-al beharangozott- termék bevezetésekor vajon milyen más megoldással lehet rövid idő alatt 5 millió terméket eladni? Az ügyfél igényei fontosak, és itt ez volt az ügyfelek igénye.

Az, hogy egy ilyen telefonra várni kell, szintén nem meglepetés. Ez akár image kérdés is lehet: a várakozás értéket képvisel. Megkülönböztet. Lamborghinire is többet kell várni, mint Kiara. Azaz a várakozás is definiálható akár ügyfélértéknek is.

Még ha az előző két eset valamennyire védhető is, az érintőképernyők problémája folyamat-tervezési hibára utal(hat): a tervezett igényeket úgy tűnik nem vezették végig a teljes ellátási láncon. Még szerencse, hogy van egy 3. beszállító is, de aki foglalkozott már ilyesmivel az tudja, hogy egy új beszállítót nem pár perc integrálni egy meglevő, amúgy is problémákkal küzdő folyamatba.

Ha ezeket a híreket kiegészítjük például a térképes alkalmazás hibáival, akkor egész jó elméleteket gyárthatunk arról, hogy

  • kijöhet-e az Apple egy készülék 5. verziójával ilyen körülmények között?
  • kiadhat-e az Apple olyan terméket, amely "majd egyszer, néhány javítás után" lesz használható?
  • engedte volna Steve Jobs, hogy ilyesmi történjen?

A cég magyar oldalán ez látható:

Apple

Az a sárga kiegészítés roppant találó...


Tanulság

Tudod, hogy miért baj, ha nincs 5S a házban?

Mert akkor a biciklinek nincs kijelölt helye.
És ha nincs kijelölt helye a biciklinek, akkor ott hagyod az útban,
ha ott hagyod az útban, akkor meglököm,
ha meglököm, akkor neki megy a tükrös szekrénynek,
ha neki megy a tükrös szekrénynek, akkor betörik.

És ha betörik, az hét év balszerencse!


A zsák meg a foltja

Vállalatok sokat lamentálnak azon, hogy nem tudnak megfelelő munkatársat felvenni. Eszembe jutott egy újabb lehetőség, amiért ez így lehet. A zsák és a foltja miatt. A középszerű, szervezetként nem túl feltűnő vállalatok például nem vonzzák az alkotó, kutató típusú embereket. A feltűnés alatt most nem az Apple-féle, minden-nap-beperelek-valakit-típusú hozzáállásra gondolok, hanem arra, ahogyan a vállalat részt vesz egy közösség szakmai és nem szakmai életében. Mennyire meghatározó az ország szakmai szervezeteiben ÉS milyen CSR tevékenységei vannak. Ezekkel ugyanis szerintem szépen "belopódzik" a pályázók, álláskeresők tudatalattijába :D

Persze ez csak egy hipotézis, nem vagyok szakembere ennek a témakörnek sem, csak úgy eszembe jutott. De azért ha Önök egy ilyen "jajnemtudunkembertfelvenni" cégnél dolgoznak, talán sok minden más mellett azt a kérdést is érdemes megvizsgálni, hogy az, akit fel akarunk venni, miért nem jelentkezik, miért nem minket választ ...


Gyűjtődobozok gyűjtése

- Szia! Mit csinálsz?
- Hello! Gyűjtődobozokat rendelek a gyártásba betervezett termékekhez.
- És a program, ami mutatja, hogy hányat kell rendelni, miért számol +10% selejtet?
- Az jól jöhet bármikor, mert van, hogy tönkreteszünk párat, meg minden.
- Értem. De akkor miért rendelsz az így kiszámolt 300 helyett 350-et?
- Hát, mert sosem pontos mennyiséget küldenek. Kicsivel többet, vagy kevesebbet.
- Nem lehet kérni, hogy pontosak legyenek? Meg ennyire azért csak nem pontatlanok!
- Ennyire nem, persze, de elfér a raktárba! Meg majd legközelebb ha kell ez a méret, akkor jól jön.
- És miért rendeljük ide 3-4 nappal korábban ide, mint ahogy a gyártásnál szükség lenne rá?
- Mert ez a cég egy nagy link! Csomószor előfordul, hogy késve szállítanak be!
- Hát az tényleg nem túl jó... Már nem sokáig zavarlak, csak még egy utolsó kérdés. Ezeknek a dolgoknak köszönhetően halmoztuk fel azt a félraktárnyi különböző méretű gyűjtődobozt?
- Hát, kb. igen...

(A beszélgetés fiktív. Bezzeg a tartalma!)

 


Költségcsökkentés és fellendülés

"Mit lehet még tenni, amikor már minden költségcsökkentési lehetőséget kimerítettünk, de egyre kevésbé látszanak a fellendülés jelei a gazdasági környezetünkben?" kérdezi a HR Portal.

Mi az, hogy "minden költségcsökkentési lehetőség"? Miért jutott ezt olvasva rögtön az eszembe, hogy a klasszikus cégek bizony sokkal kevesebb lehetőséget vesznek észre, mint a lean cégek. Ezért sajnos hamarabb jutnak a "csökkentsük a létszámot" döntésre...

A mondat másik fele is roppant érdekes: "egyre kevésbé látszanak a fellendülés jelei a gazdasági környezetünkben". A fellendülés és a költségcsökkentés szerintem nincs ennyire egyértelmű kapcsolatban egymással. Lehetnek alacsonyak a költségek, de ha elavult a termék, ha mogorvák az eladók, ha nincs termékismeret, ha nincs ügyfél-orientáció, ha nem jó a kommunikáció, akkor várhatjuk a fellendülést ezerrel, úgysem jön el. Bár gyanítom, hogy ha ezek közül sok, vagy esetleg mind sérülnek, akkor ott a hozzáállással lesz baj és a költségcsökkentés sem sikerül...


Gutes Nitzwerk


This world ain't got no end

In the nighttime
When the world is at it's rest
You will find me
In the place I know the best
Dancin', shoutin'
Flyin' to the moon
You don't have to worry
'Cause I'll be come back soon

And we build up castles

In the sky and in the sand
Design our own world
Ain't nobody understand
I found myself alive
In the palm of your hand
As long as we are flyin'
All this world ain't got no end
All this world ain't got no end


In the daytime

You will find me by your side
Tryin' to do my best
And tryin' to make things right
When it all turns wrong
There's no fault but mine
But it won't hit hard
'Cause you let me shine

And we build up castles

In the sky and in the sand
Design our own world
Ain't nobody understand
I found myself alive
In the palm of your hand
As long as we are flyin'
All this world ain't got no end

And we build up castles

In the sky and in the sand
Design our own world
Ain't nobody understand
I found myself alive
In the palm of your hand
As long as we are flyin'
This world ain't got no end


Szétszaladt a ménes...

Elszaladt vele a ló, mondjuk mi, magyarok, ha valaki már nagyon "kezelhetetlennek" tűnik, ha már nem tudja, hol a határ.

Olvasom az egyik vezető hírt, miszerint viszik az új almás telefont, mint a cukrot. A népek örvendenek vala, gondolom főleg az almás cégnél. Azt sajnos nem olvastam, hogy mi a sorsa annak a rengeteg régi almás telefonnak, amelyeknek persze semmi baja nincsen. Már azon kívül, hogy ezennel hivatalosan el lettek avultatva.

Megszaladási jelenség. Ha nem tévedek, így nevezik ezt a jelenséget, illetve szerintem erre az esetre is alkalmazható. Értem én, hogy az új és mindig újabb tárgyak birtoklása valamiért a mi beteg kultúránk része lett, de azért érdemes végiggondolni, merre is szalad velünk az a ló?

"Alternatív megoldásnak kínálkozik a rendszert a preferencia irányából megváltoztatni. Más szóval elképzelhető, hogy olyan „mutáns” egyedeket helyezünk el a populációban, akik ellenkező preferenciával rendelkeznek. Természetesen ebben az irányban is tapasztalható elmozdulás. Az egészséges életmódra nevelő önjelöltek és a hivatalos politika által is támogatott mozgalmak egész sora igyekszik nevelni a „népet”, felhívva a figyelmet az elhízás, a drogfogyasztás, a prostitúció stb. veszélyeire. Sajnos a korábban leírtak miatt az ilyen „mutánsok” átütő hatása egy megszaladt rendszerben igencsak megkérdőjelezhető. Már a jóval egyszerűbb szerkezetű fisheri modellben is kiderült, az ilyen mutánsok hosszabb-rövidebb távon kihalásra vannak ítélve. (A piac törvényei azonban mindig újabb és újabb próbálkozókat hoznak a felszínre.) A megszaladási modellnek egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ilyen hatás alá került jelleg óriási tehetetlenséggel rendelkezik, és a folyamatok leállítása a pozitív visszacsatolásban lévő rendszerek komponenseinek változtatásával nem lehetséges, és mérsékelni is csak mértékkel lehet.
Ilyen esetekben az egyedüli megoldás, hogy az egész rendszert egy magasabb szintű külső korlátozó rendszer részéve tesszük, amely negatív visszacsatoláson keresztül hat. Extrém illetve végzetes esetben ez maga a kihalási folyamat lehet, de az ember esetében elképzelhető, hogy létezik más mód is. Amíg valamilyen hasonló, a kulturális folyamatokat
felülről szabályozó rendszer meg nem jelenik, érdemes tovább vizsgálni a megszaladási rendszer egyes elemeinek dinamikáját, és talán ezek ismeretében megtervezhető egy hatékonyabb eljárás a lassan teljesen egységes kultúrába szerveződő emberiség megszaladási folyamatainak korlátozására, egyfajta globális szabályozás formájában."

(részlet a hivatkozott műből)

Persze nézhetjük ezt más szemszögből is:

Minden, ami létezett a világon, amikor megszülettünk, az normális és hétköznapi és a világ működésének természetes része.
Minden, amit tizenöt és harmincöt éves korunk között találnak fel, az új és izgalmas, és forradalmi, és talán karriert lehet csinálni belőle.
Minden, amit harmincöt éves korunk után fedeznek fel, az a dolgok természetes rendje ellen való.
(Douglas Adams)


Régebbiek | Végére »
« 2012. augusztus 2012. október »

holden 2010