Mert blogtalálkozni jó!!!

Megkaptam feladatnak, hogy írjak beszámolót a blogtalálkozóról. Nehéz feladat, túlságosan új volt számomra a közeg. Mondanám, hogy kicsit féltem, de ez nem lenne igaz. Nagggyon féltem! Feltételeztem, hogy mindenféle emberevő szörnyek lesznek ott a találkozón. Azt hittem, mikor oda érek, ki se nyitom az ajtót, de már felfalnak! Mivel én írok a saját nevemben, így gondolhatjátok, hogy nem jött be… Egyrészt nem voltunk túl sokan, másrészt pedig ritka kellemes volt a légkör! Tudjátok ti, hogy milyen könnyű és kellemes dolog intelligens, kulturált emberekkel egy asztalnál beszélgetni? De tényleg. Annyira magával ragadott az este hangulata, hogy elvileg mentem volna még színházba utána, de simán elfelejtettem és lemaradtam róla… Mondjuk a barátnőm szerint ez inkább engem jellemez, mint a találkozót, de ez most mindegy. A színház (ha valakit érdekelne…) különleges indonéz előadás lett volna. Ha esetleg valaki azt választotta helyettünk, igazán bekommentelhetné, hogy miről maradtam le!

Az étteremről sokat nem mondanék. A kaja, ahogy Holden fogalmazott, „érdekes”, viszont a kilátás első osztályú volt: a Duna és a Margitsziget a lábaink előtt hevert.

Következő a létszám… Egy jó pár dolgot szerveztem már. Tudom, hogy ez milyen borzasztó. Kezdés előtt folyamatosan görcsben van az ember, hogy jól sikerüljön, hogy eljöjjenek a meghívottak, meg minden. Aztán nyilván a szervező a legtürelmetlenebb és mégis neki kell nyugtatnia a többieket és fenntartani a hangulatot. Nagyon keményen igénybe veszi a lelkivilágot a szervezés. És amikor 50 ember önszántából regisztrál… azt gondolod, hogy ott lesznek legalább 30-an. Aztán vársz, vársz és nem érted, hogy mit rontottál el? Azt hiszem olyan 15-en voltunk végül. Már leírtam, hogy milyen jól éreztem magam, és úgy vettem észre a többiek is. De szervezőként ezt átélni olyan, mintha tőrt forgatnának a szívedben!

Lean-esként persze sokáig nem puffoghatunk a világba, szembe kell nézni a veszteségekkel. Valamilyen találkozót terveztünk, szerveztünk, és persze egy eredményt el is vártunk. Aztán nem jött be. Veszteség a köbön! Habár úgy tűnt, a közönséget sikerült megszólítani, hisz sokan jeleztétek a részvételi szándékot, mégis máshogy alakult. Talán nem mutatkozott túl izgalmasnak a dolog? Vagy a sok elismert ember miatt féltek a megjelenéstől az olvasók? Esetleg a nyaralások, vagy a meleg? Vagy túl drága volt az étterem? Nem tudom, de mi, bloggerek, találtuk ki a találkozót. Mi tettünk érte dolgokat. (Jó, hát én konkrétan semmit, de a többiek igen… J ) Aztán a szolgáltatás végül nem találkozott a piaci igényekkel.

Kevesebben jöttünk össze, mint amire számítottunk, de a termet így is megtöltöttük. Forrt a szellemi üstben az Ügy. Számomra hatalmas élmény volt a szakmai elittel találkozni, hallgatni a szavaikat és persze hozzá szólni is a dolgokhoz. A lean-hez való hozzáállásuk, a társasághoz, az embertársukhoz, a dolgokhoz, a problémákhoz való hozzáállásuk olyan, ami előre mutató, előre visz téged is, a gondolataidat is. Inspiráló és lelkesítő. BME  közlekkarosként ilyet tapasztalni azok után, hogy előtte évekig a Z ép. 7-en* lélek korbácsolnak, egyszerűen felszabadító. Ezek mellett azt is gondolom, hogy emberileg sokkal közelebb vannak egymáshoz a szakemberek és a hallgatók, mint azt a munka és a tanulós élet közötti szakadékból gondoltam volna. Legalábbis a saját példámon keresztül ezt látom. Na, elég az ömlengésből!

Aki egyébként azt gondolja, hogy csak munkamániások mentek el, akik másról nem is tudnak beszélni - annak igaza van! Illetve félig. Beszélgettünk a focitól kezdve a mobilok operációs rendszerén át a vezetői stílusokkal kapcsolatos tapasztalatokig minden féléről. Csak jellemzően ezzel a lean-es fejjel, hozzáállással. Halványan talán megérezhettük, milyen lehet az, ha egy munkahelyen mindenki lean-esként gondolkodik. Mondom, üdítő ez a hozzáállás!  Aztán kiderültek furcsa dolgok is! Rájöttünk, hogy a multinál dolgozni lean-esként azt jelenti: nem sokára csődbe megy a vállalat :) Nem vagyunk túl jó ómenek. Egyetlen kiút van: ha a lean-es elég hamar elmegy tanácsadónak. Még nincs mindenkinél így, de majd jövőre meglátjuk, hogy alakult a helyzetük. Meg, hogy a gyerekjátékok alatt mindenkinél körbe van vonalkázva, hogy csak oda tehetik vissza a dolgokat ÉS tegyék is vissza, de rögvest amint abba hagyják a játékot! Meg ilyenek. A lényeg, hogy ha nem az én béna beszámolóm alapján akartok tájékozódni, akkor jövőre gyertek el! Komolyabb dolgokat nem nagyon emelnék ki, azokkal majd a későbbiekben találkozhattok itt a blogon.

ui.: képek Tündi 7 veszteséges blogján megtekinthetőek

*vázszerkezetek, gépelemek…

---