
"Egy tudós jött, hogy tiltakozzon, mert úgy vélte, hogy a Mester fogalmakat elítélő véleménye - a fogalmak nélküli tudással szemben - sértő a tudományra nézve.
A Mester mindent elkövetett, hogy megmagyarázza, ő a tudomány barátja.
- De - mondta - azért jobb, ha a feleségedről való ismereted meghaladja a tudomány fogalmi-tudását.
Később, amikor a tanítványaival beszélgetett, még erősebb kifejezést használt.
- A fogalmak definiálnak - mondta. - A definiálás pedig pusztít. A fogalmak szétszedik a Valóságot. És amit szétszedsz, azt megölöd.
- Akkor hát a fogalmak teljességgel haszontalanok?
- Dehogy. Ha szétszeded a rózsát, hasznos információid lesznek róla, de semmit sem fogsz tudni a rózsáról. Ha tudós leszel, sok információd lesz, de a Valóságról semmit sem fogsz tudni."
(Anthony de Mello)

Nekem volt olyan tanárom egyetemen, aki viszont _kizárólag_ a definíciókat várta el a vizsgán, méghozzá pontosan azzal a szövegezéssel, ami a könyvben volt. A könyv inkább definíciólista volt, mint valódi tankönyv. Ezekből a definíciókból írtunk ún. beugrót, amit legalább 90%-osra kellett teljesíteni ahhoz, hogy mehess a rendes vizsgára, ami már a hagyományos kifejtős kérdéses volt. Ha 3x nem tudtál megfelelni a beugrón, akkor buktad a tárgyad és vele a félévet. A tantárgy Általános menedzsment volt. A Maslow-piramist és társait kellett bemagolni. Harmadik próbálkozásra sikerült a beugróm, és utána még ott volt az esély, hogy a rendes vizsga sem sikerül. Hálistennek sikerült, ezért felvehettem a következő félévi tárgyat ugyanennél a tanárnál Projektmenedzsment címen. Mikor megláttam annak a "tankönyvét", komolyan majdnem sírva fakadtam. :)
És mennyi definíció maradt meg azóta, és mire használtad? :)
Én találkoztam egy rövid és velős definícióval, ami szereintem elég sokat mondó. Szellemiséget mutat be, vagy mi:
A hulladék nem megfelelő helyen tárolt alapanyag.
Olyan, hogy szemét meg nem létezik.
Aztán meg lean-es oldalról nézve ez olyan, mintha veszteségből emberi kreativitás által értéket teremtenénk. Vagy csak túlértékelem a dolgot?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. A több, mint két linket tartalmazó komment automatikusan a moderálandók közé kerül!Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ez a blog a KAIZEN filozófiáról szól. A benne foglaltak a bloggerek véleményét és tapasztalatait tükrözik, nem egy általános igazság kihirdetése és nem az őket alkalmazó vállalatok hivatalos álláspontja.
A kaizen nem az autógyártás filozófiája, hanem egy olyan gondolkodásmód, amely az élet bármely területén az egyén és a közösség hasznára válhat.



Mentális Hazaszeretet Polgári Engedelmességi Mozgalomnak, és a
Liliomos Mozgalomnak valamint támogatója a
szervezetnek.

holden 2010
Az egyetemeken valamiért mégis a definíciókat erőltetik. A hallgatóimat alig tudom lebeszélni arról, hogy ne próbáljanak definíciókat keresni a mondataim között.