Ilyen, meg olyan

A blogtalálkozón viccelődtünk azon, hogy a logisztikus ilyen:

Kitölti az időt és a rendelkezésre álló teret.

És tényleg! Valamelyik nap dicsekedett egy logisztikus, hogy már két hétre előre leadott minden olyan alapanyag-megrendelést, amit akár 1-2 nappal korábban is elég lett volna. De ő van olyan ügyes, hogy előredolgozik! Aztán meg tépjük a hajunkat, mert a gyártástervező áttervezi a programot. Mert az meg olyan…

---

Pótolhatatlan órák és emberek

(http://hundilbert.blog.hu/)

Az Interim Menedzsment blogon talált egyik bejegyzés miatt kerestem a fenti Dilbert történetet. A bejegyzés jól összeszedi azokat a jeleket, amelyek alapvető zavarra utalnak, mélyen a vállalati kultúrában. Érdekes azonban, hogy a cikkben felsorolt "mutatószámok" mintha nem minden esetben gyakorolnak hatást a "valódi" KPI-k alakulására. Szerintem található erre is egy Dilbert-történet, mert a KPI-bűvészkedés nemzetközi tudomány :D

---

Mert blogtalálkozni jó!!!

Megkaptam feladatnak, hogy írjak beszámolót a blogtalálkozóról. Nehéz feladat, túlságosan új volt számomra a közeg. Mondanám, hogy kicsit féltem, de ez nem lenne igaz. Nagggyon féltem! Feltételeztem, hogy mindenféle emberevő szörnyek lesznek ott a találkozón. Azt hittem, mikor oda érek, ki se nyitom az ajtót, de már felfalnak! Mivel én írok a saját nevemben, így gondolhatjátok, hogy nem jött be… Egyrészt nem voltunk túl sokan, másrészt pedig ritka kellemes volt a légkör! Tudjátok ti, hogy milyen könnyű és kellemes dolog intelligens, kulturált emberekkel egy asztalnál beszélgetni? De tényleg. Annyira magával ragadott az este hangulata, hogy elvileg mentem volna még színházba utána, de simán elfelejtettem és lemaradtam róla… Mondjuk a barátnőm szerint ez inkább engem jellemez, mint a találkozót, de ez most mindegy. A színház (ha valakit érdekelne…) különleges indonéz előadás lett volna. Ha esetleg valaki azt választotta helyettünk, igazán bekommentelhetné, hogy miről maradtam le!

Az étteremről sokat nem mondanék. A kaja, ahogy Holden fogalmazott, „érdekes”, viszont a kilátás első osztályú volt: a Duna és a Margitsziget a lábaink előtt hevert.

Következő a létszám… Egy jó pár dolgot szerveztem már. Tudom, hogy ez milyen borzasztó. Kezdés előtt folyamatosan görcsben van az ember, hogy jól sikerüljön, hogy eljöjjenek a meghívottak, meg minden. Aztán nyilván a szervező a legtürelmetlenebb és mégis neki kell nyugtatnia a többieket és fenntartani a hangulatot. Nagyon keményen igénybe veszi a lelkivilágot a szervezés. És amikor 50 ember önszántából regisztrál… azt gondolod, hogy ott lesznek legalább 30-an. Aztán vársz, vársz és nem érted, hogy mit rontottál el? Azt hiszem olyan 15-en voltunk végül. Már leírtam, hogy milyen jól éreztem magam, és úgy vettem észre a többiek is. De szervezőként ezt átélni olyan, mintha tőrt forgatnának a szívedben!

Lean-esként persze sokáig nem puffoghatunk a világba, szembe kell nézni a veszteségekkel. Valamilyen találkozót terveztünk, szerveztünk, és persze egy eredményt el is vártunk. Aztán nem jött be. Veszteség a köbön! Habár úgy tűnt, a közönséget sikerült megszólítani, hisz sokan jeleztétek a részvételi szándékot, mégis máshogy alakult. Talán nem mutatkozott túl izgalmasnak a dolog? Vagy a sok elismert ember miatt féltek a megjelenéstől az olvasók? Esetleg a nyaralások, vagy a meleg? Vagy túl drága volt az étterem? Nem tudom, de mi, bloggerek, találtuk ki a találkozót. Mi tettünk érte dolgokat. (Jó, hát én konkrétan semmit, de a többiek igen… J ) Aztán a szolgáltatás végül nem találkozott a piaci igényekkel.

Kevesebben jöttünk össze, mint amire számítottunk, de a termet így is megtöltöttük. Forrt a szellemi üstben az Ügy. Számomra hatalmas élmény volt a szakmai elittel találkozni, hallgatni a szavaikat és persze hozzá szólni is a dolgokhoz. A lean-hez való hozzáállásuk, a társasághoz, az embertársukhoz, a dolgokhoz, a problémákhoz való hozzáállásuk olyan, ami előre mutató, előre visz téged is, a gondolataidat is. Inspiráló és lelkesítő. BME  közlekkarosként ilyet tapasztalni azok után, hogy előtte évekig a Z ép. 7-en* lélek korbácsolnak, egyszerűen felszabadító. Ezek mellett azt is gondolom, hogy emberileg sokkal közelebb vannak egymáshoz a szakemberek és a hallgatók, mint azt a munka és a tanulós élet közötti szakadékból gondoltam volna. Legalábbis a saját példámon keresztül ezt látom. Na, elég az ömlengésből!

Aki egyébként azt gondolja, hogy csak munkamániások mentek el, akik másról nem is tudnak beszélni - annak igaza van! Illetve félig. Beszélgettünk a focitól kezdve a mobilok operációs rendszerén át a vezetői stílusokkal kapcsolatos tapasztalatokig minden féléről. Csak jellemzően ezzel a lean-es fejjel, hozzáállással. Halványan talán megérezhettük, milyen lehet az, ha egy munkahelyen mindenki lean-esként gondolkodik. Mondom, üdítő ez a hozzáállás!  Aztán kiderültek furcsa dolgok is! Rájöttünk, hogy a multinál dolgozni lean-esként azt jelenti: nem sokára csődbe megy a vállalat :) Nem vagyunk túl jó ómenek. Egyetlen kiút van: ha a lean-es elég hamar elmegy tanácsadónak. Még nincs mindenkinél így, de majd jövőre meglátjuk, hogy alakult a helyzetük. Meg, hogy a gyerekjátékok alatt mindenkinél körbe van vonalkázva, hogy csak oda tehetik vissza a dolgokat ÉS tegyék is vissza, de rögvest amint abba hagyják a játékot! Meg ilyenek. A lényeg, hogy ha nem az én béna beszámolóm alapján akartok tájékozódni, akkor jövőre gyertek el! Komolyabb dolgokat nem nagyon emelnék ki, azokkal majd a későbbiekben találkozhattok itt a blogon.

ui.: képek Tündi 7 veszteséges blogján megtekinthetőek

*vázszerkezetek, gépelemek…

---

Megosztó ötlet

"A RelayRides kutatásai szerint minden egyes megosztott autóval akár 13 másik tűnhetne el az utakról, amivel mindenki jól járna." írja a Totalcar. Én nagyon boldog lennék ebben az esetben, szerintem sem kell ennyi autó a világnak. Ettől függetlenül nagyon kíváncsi lennék a fanatikusan autógyártó népek álláspontjára...

A címhez: a dolgot Carsharingnek is hívják, innen a gyenge szóvicc...

---

Good luck, Mr. Gorsky!

Szomorú hír azoknak, akiket valamennyire is érdekel az űrkutatás, hogy elhunyt Neil Armstrong. Tudják, ő volt, aki elsőként lépett a Holdra, akitől az azóta híressé vált "That's one small step for a man, one giant leap for mankind." mondat  elhangzott.

Mindnyájunknak ott a lehetőség, hogy olyan utakon induljunk, ahol még senki sem járt. Nem kell mindenképpen a Holdra, a Marsra eljutnunk, azt meghagyhatjuk másoknak. Gondolkodhatunk kisebb léptékekben is.

Például ha már egyszer mások megszervezik, el lehet menni blogtalálkozóra is. Főleg, ha regisztrált is az ember. Ki tudja, milyen úton lesz ez az első lépés? Aki ott volt, az ma már lehet, hogy tudja a választ, a többiek pedig, akik még arra sem vették a fáradságot, hogy lemondják a részvételt, bánhatják, hogy nem voltak ott.

---

Az idő múlása

---

Epic

---

Blogtalálkozó

Holnap Blogtalálkozó!

Remélem, hogy minél többen eljönnek a regisztráltak közül! Az elmúlt időszakban azzal is foglalkoztam, hogy találjak néhány vállalkozó kedvű résztvevőt, aki szívesen mesél arról 15-20 percet, hogy ki ő, mivel foglalkozik, miért jött, mit remél egy ilyen rendezvénytől. Három, legfeljebb négy ilyen  "előadás" lesz, nem kell megijedni! Ettől függetlenül persze bárki dönthet úgy, hogy a helyszínen bemutatkozik, mesél magáról és arról, mit gondol a találkozóról, a folyamatos fejlődésről, az együttműködésről, a Dallas folytatásáról, bármiről.

A holnapra előrejelzett meleg (33-35 fok) miatt a Rozmaring Vendéglő terasza helyett a klimatizált Csónakházban leszünk, nem szeretnék kockáztatni.

A holnapi viszontlátásra!

---

Goldenblog 2012

Az az érdekes helyzet állt elő, hogy minden igyekezetem ellenére a Kaizen blog az Egyéb kategóriába került a Goldenblog 2012 versenyen... Nem állítom, hogy ettől változnának az esélyeink, de hogy mi vezette az ottani munkatársakat erre a döntésre, fel nem foghatom...

Tündi 7 Veszteség blogja viszont ott van a szakértői blogokban, kéretik oda szavazni :D A szavazáshoz Facebook-azonosító kell.

---

A fejlődés következményei

Néztem az egyik környezetvédelmi tévécsatornán egy filmet, amelynek Bob Geldof volt a házigazdája. Afrikáról, azon belül is Etiópiáról szólt a film. A vége felé megkeresték az utolsó olyan népcsoportot, amely "érintetlennek" számít arrafelé. Azért tettem idézőjelbe a dolgot, mert annyiban valóban érintetlennek vehető, hogy nem nagyvárosban, vagy annak környékén laknak, hanem ősi területeiken, megtartva sok ősi szokást, hagyományt.

Volt azonban egy srác, aki beszélt angolul, amit Ausztráliában (!) tanult meg. Ő azt mondta, hogy szeretné, ha társai is tanulhatnának, de rögtön utána elmondta, hogy fél is ettől egy kicsit,. Azért fél, mert a tanulással, új dolgok megismerésével elvesznek a hagyományok, amelyekre kultúrájuk alapszik. A fiatalok majd követik a könnyebnek és egyszerűbbnek tűnő "városi" életmódot és ezzel szép lassan eltűnik majd ez a népcsoport. Feloldódik Addis Ababa multikultúrájában.

Valós veszély ez és nemcsak Etiópiában. Mindenki, aki tanul, lehetőséget kap a fejlődésre. Új gondolatai, elvárásai lehetnek, előfordulhat, hogy hirtelen problémásnak, vagy akár elviselhetetlennek érzi majd az adott kereteket, szabályokat. Mindez bizonyára bosszantani fogja azokat, akik "hagyománytisztelők", a szónak pozitív és negatív értelmében is.

Ez is a fejlődés egyik következménye. Etiópiában éppúgy, mint az Ön munkahelyén.

---