Nagyon érdekes kezdeményezésre akadtam a minap a neten: szoftvertesztelő verseny! Érdekes és értékes ötletnek tartom és örülök, hogy ez a szakma is eléri az őt megillető ismertséget és elismertséget!
Felhasználóként szerintem az a legnagyobb méreg, ha a szoftver nem azt teszi, amire vásárolta az ember. Amikor például a könyvelő szoftver hibásan könyvel. Amikor a játék szoftver nem indul, vagy egy küldetést nem lehet befejezni. Ezután jön talán az, amikor nem úgy működik, ahogy szeretnénk. Megteszi ugyan, amit kell, jó is az eredmény, de bonyolultan, lassan vagy valami idétlen, átgondolatlan módon áll elő. Sokat "homokórázik", tölt, az adatfelvitel és keresés nem logikus, nem ergonomikus, és így tovább.
A belinkelt oldalon van még valami, ami felkeltette a figyelmemet: a "Néhány típusfeladat" felsorolásban olvasható "megtalálása" szó. Ez ugyanis feltételezi azt a dolgot, hogy a hibát már "beletették" a szoftverbe és most meg kell találni. Ami összességében nem rossz, mert a lényeg, hogy a hiba ne kerüljön a felhasználó elé, de még jobb lenne, ha nem is kerülne bele a szoftverbe! Ha a fejlesztési folyamatba lenne beépítve a hibák elkerülése! A termelésben és szolgáltatásokban alkalmazott poka-joke megoldások például erre szolgálnak. Ez a gondolkodásmód természetesen nem hozza el rajtaütésszerűen a "0-hiba Kánaánt", de csökkentheti a tesztelési ráfordítást, így a szoftver hamar lesz használható, hamarabb tud vele az ügyfél értéket teremteni és hamarabb csöng a kasszában a pénz!

Termeléstervező szoftver??? Tudom, hogy van ilyen, de most mégis Besenyő Pista bácsi jutott eszembe :DDD
Mindenki teszteli a szoftvert, amit használ.
Legfeljebb az észrevételeit nem küldi vissza a gyártónak. Vannak felhasználói visszajelzések, de maximum akkor, ha nagy gebasz van. A kis dolgokért az ember nem ragad billentyűzetet.
A felhasználói élményt kéne valahogy visszavezetni a gyártókhoz. Valahogy úgy, hogy ha a program hibát észlel a saját működésében (pl a Google Chrome összeomlik), akkor utána feltesz pár kérdést a felhasználónak, és azt elküldi a gyártónak. Ugyanis sokkal többen használnak programot, mint ahányan hivatásosan tesztelik. Persze Gergőnek maximálisan igaza van, itt van még tere a fejlődésnek.
Anyukám könyvelő és pár éve váltott programot, hogy a kor igényeinek megfeleljen de folyamatosan jöttek a problémák. Frissítették a programot , ami ennek hatására teljesen összeomlott, stb, stb. Állandóan hívnia kellett a fejlesztőket, hogy javítsák ki. Szerintem teljesen pofátlanság hogy 6 számjegyű összeget elkérnek a programért és még rossz is, amivel hatalmas bevételkiesést okoz, amit persze meg sem fizetnek. Ha javításokat meg fél órán belül el tudják küldeni. Ezt az időt miért nem lehet tesztelésre fordítani?
Én ugyan csak néhány kis makrót "írtam" életemben excelhez meg wordhöz, a leghosszabb is alig volt 20-25 oldal a wordben, de eszembe se jutott, hogy ne "teszteljem". Igaz, a tesztelés annyiból állt, hogy elindítottam, és vagy működött, vagy nem. :) Ha a 'vagy nem' jött ki eredményül, akkor jött a gondolkodás, hogy mit írtam el benne, nem a parancsok sorrendje-e a rossz, jók-e a paraméterek, meg lehet-e egyáltalán makróval oldani azt a problémát, amit szeretnék (volt, hogy nem lehetett) stb. A végén működött, de addig nem adtam ki a kezemből. A júzerek oktatása is megtörtént (minden kollégának kiraktam a makróhoz tartozó ikont a többi ikon mellé, és a lelkére kötöttem, hogy csak _egyszer_ kell rákattintani, más teendője nincs), és apróra leírtam, MIT csinál a makró és MIÉRT, és hogy mit kell csinálni, ha _mégse_ működne, (értesíteni engem :).
Belátom, hogy nagyobb szoftvernél ez nem ilyen egyszerű. De az talán segítene, ha a fejlesztők beszélnének azokkal, akik használni fogják a szoftvert - és itt nem az osztályvezetőre gondolok, hanem Micikére, aki _tényleg_ használja - mert aki nem használja, az nem tudja megmondani, hogy mikor mondhatjuk egy szoftverről, hogy működik. Neki a "működik, csak ez-meg-ez még nem teljesen jó" is elég jó, pedig az nem elég jó. De hát kibicnek semmi se drága. :)
Én persze olyan folyamatokhoz, feladatokhoz írtam makrókat, amiket nekem is csinálnom kellett. Pontosan tudtam, _mit_ akarok megcsináltatni a makróval. Ha egy külsősre bízzuk, talán még ma se lennének készen, vagy keresgethetnénk a hibát. :)
Mint céges szoftver tesztelő gyakornok (cég közlekedési vállalatoknak is készít szoftvert), nem nagyon tudom elképzelni a termékeinket tesztelés nélkül. (főleg mert akkor mi lenne a munkaidőm egy jelentős részével? :)
Viccet félre téve az a tapasztalatom, hogy ilyenkor nagyon sok nem programozásbeli hiba is kiszűrhető. Például, ahogy az ügyfél gondolta, nem jó, nem optimális és lehet ennél jobbat is.
Így nálunk a tesztelési fázis gyakran egy következő fejlesztés 0. lépcsőfoka is.
NaTomi mit értesz azon, hogy "ahogy az ügyfél gondolta, nem jó, nem optimális"?
Szerintem azt, hogy az ügyfelek sem leanek pusztán attól, hogy ügyfelek. Van köztük néhány igen kacifántos gondolkodású is, aki aztán az általa végzett munkafolyamatokba is szívesen beépíti vagy beépítteti a kacifántokat. :)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. A több, mint két linket tartalmazó komment automatikusan a moderálandók közé kerül!Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ez a blog a KAIZEN filozófiáról szól. A benne foglaltak a bloggerek véleményét és tapasztalatait tükrözik, nem egy általános igazság kihirdetése és nem az őket alkalmazó vállalatok hivatalos álláspontja.
A kaizen nem az autógyártás filozófiája, hanem egy olyan gondolkodásmód, amely az élet bármely területén az egyén és a közösség hasznára válhat.



Mentális Hazaszeretet Polgári Engedelmességi Mozgalomnak, és a
Liliomos Mozgalomnak valamint támogatója a
szervezetnek.

holden 2010
Az milyen rossz egy szoftvernél, ha nem is tudod, hogy nem azt teszi, mint amit ígér.
Például egy termeléstervező szoftver, ami azt mondja, hogy az optimális megoldást javasolja, de mégsem. Arra még rá sem tudsz jönni.
Egyébként hobbi szinten én is programozom, de el sem bírom képzelni azt, hogy ne kelljen tesztelnem. Persze lehet, hogy csak azért, mert hobbi szinten űzöm a dolgot.