Program

A "program" szóról nagyon sokáig mindössze egy dolog jutott eszembe: a tévéprogram. Amikor megismerkedtem a dologgal, hétfőn még adásszünet volt, de kicsivel később némileg "hangyásan" ugyan, de bejött az osztrák tévé, és nézhettem a Tarzant, a Bud Spencert. A kereskedelmi tévék és nemzeti sajátosságaink úgy hozták, hogy utóbbit még mindig nézhetem, ha akarom :D

A tévéprogramok sokat változtak gyermekkorom óta. Bár még mindig sokan vagyunk, akik akkor nézik meg a  híreket, a filmet, amikor a programban következik, szép lassan terjed a háttérben az "on demand" megközelítés is: akkor nézzük a híreket, a filmet amikor mi akarjuk. Már nem minden esetben jellemző, hogy egy program szabja meg, hogyan okosodjunk, szórakozzunk, borzongjunk.

Gondolom nem mi vagyunk az egyetlen vállalat, ahol a leant sokan megpróbálják programként megélni. Elmegy az ember a vezetőhöz év elején, bemutatja azokat a fontosabb témákat, amikkel foglalkozni lehetne/kellene az év során, és néhány vezető rögtön azt hiszi, ez egy program. Megörül neki, mert ha kapott egy programot, azt végre lehet hajtani. Azt és csak azt, semmi többet! Aztán meglepődik, amikor elmondom neki, hogy ez nem egy program, hanem egy lista érdekesebb lehetőségekről. Ha programot akar, azt neki kell összeállítani. On demand, igény szerinti tartalmakkal, határidőkkel. Tőlem csak minimális kötelezőt kap, a lean ugyanis tele van szabadon választottal, hogy jégtáncos hasonlattal éljek! Az egész egy gálaműsor, egy kűr! Nem bonyolult, mert csak igényen, igényességen, fantázián múlik, az meg van mindenkinek igaz?

Kategóriák

Lean alapok , Lean tanácsadás

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. A több, mint két linket tartalmazó komment automatikusan a moderálandók közé kerül!Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





holden 2010