Mindig sietünk valahová

Mindig elszomorít, ha embereket látok, akik projektben dolgoznak és 10-12 órákat hajtják magukat naponta a munkahelyen és a nap végén és hétvégén hazaviszik a laptopot. Valamiért állandósulni látszik, hogy a projekt=megfeszített munkatempó, túlhajszolt emberek és ennek ellenére eltolt határidők, túllépett büdzsék, egyebek.

Sajnos egyes általam megismert projektek esetében már kezdés előtt is egyértelmű volt a fenti zűrzavar, mert a tervezés (Plan a PDCA-ból) nem volt elég alapos. Már azzal is siettek, hiszen "az idő szorít". A nemawashi viszont tipikusan az a munka, amit nem siettethetünk.  Arra mindig elegendő időd kell szánni, aztán viszont a kivitelezést kell jól "kitaktoltan" és határozottan végigcsinálni.

Ne felejtsük el, hogy a 3 M-ből a MURI (a munkatársak vagy berendezések túlterhelése) okozza a muda-k legtöbbjét: a fáradt munkatárs könnyebben hibázik, nem gondolkodik a megoldások továbbfejlesztésén, nem fordít akkora gondot a megfelelő kommunikációra, hajlamos nem utánajárni az aktuális standardoknak, ... stb.

Ami igazából érdekes, hogy ha leállnánk és megvizsgálnánk ezt a rendellenes helyzetet, azt vehetnénk észre, hogy legtöbbször van elegendő idő, csak nem tudjuk megfelelő módon kihasználni. Elfelejtjük például, hogy a rizikókkal is foglakozzunk, amelyek annál fontosabbak, minél hosszabb egy projekt. Egyértelmű pl. hogy egy 3-4 éves projekt közben sok olyan esemény történhet egy vállalatnál, ami leállíthat vagy új irányba fordíthatja a porjektet.

Természetes, hogy a tervezéssel eltöltött sok idő után a kivitelezésre nem sok marad... A ráfordításokat a normál szervezetből kiragadott, általában tapasztalat nélküli "projektvezetők" próbálják -sokszor helytelenül- megsaccolni. Elkezdődnek az alkudozások a projektben résztvevők engedélyezett részvételéről, ésígytovább, ésígytovább...

Aztán nem sokkal később már az első mérföldkő eltolása miatt hívhatjuk össze az érintetteket...

---