Az a sztori vége nálam, ha a lean irodai alkalmazásakor maguktól jönni nem akaró eredmények miatt előkerül a vezetői beszélgetésekben az irodai létszám csökkentésének gondolata. Mert ugye már jó ideje csináljuk mink itt ezt a leant, de semmi sem történik, tehát akkor be kell menedzserileg avatkozni, és jöhet a fűnyíró, amit lehet pl. kreatív módon a leannel indokolni.
Ez mennyire érdekes! Általában kiderül ilyen szervezeteknél, hogy a -látszólag- sok embert foglalkoztató folyamataik valamilyen integrált informatikai rendszerrel vannak "támogatva" (ez a "bevezetés" mellett a másik kedvenc szavam). Nos ami az érdekes, hogy a "létszámcsökkentés" szó helyett még sohasem hallottam a "tranzakciócsökkentés" , a "rendszercsökkentés" vagy "adatbevitel-csökkentés" szót, ami ugye azt jelentené, hogy kevesebb ERP-vel boldogítanánk a világot amivel még a végén talán még egyszerűsödne is az élet. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen ERP alrendszereinek számát egyszerűen csökkentő javaslatra milyen komoly aggályok merülnek fel rögtön, mint pl. de hát akkor az egész gazdaságossága megkérdőjeleződik, meg sérül a rendszerintegráció, meg ilyesmi.
Az már nem nagyon foglalkoztatja ugyanezen embereket, hogy a leépíteni kívánt munkatársakat is felvették, kiképezték, foglalkoztatták, távozásukkal meglehetősen veszélybe kerülhet a szervezet integrációja és talán a gazdaságossága is... Nem beszélve az egyén problémáiról...

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. A több, mint két linket tartalmazó komment automatikusan a moderálandók közé kerül!Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ez a blog a KAIZEN filozófiáról szól. A benne foglaltak a bloggerek véleményét és tapasztalatait tükrözik, nem egy általános igazság kihirdetése és nem az őket alkalmazó vállalatok hivatalos álláspontja.
A kaizen nem az autógyártás filozófiája, hanem egy olyan gondolkodásmód, amely az élet bármely területén az egyén és a közösség hasznára válhat.



Mentális Hazaszeretet Polgári Engedelmességi Mozgalomnak, és a
Liliomos Mozgalomnak valamint támogatója a
szervezetnek.

holden 2010