Politika (első és utolsó)

Eddig sikerült semennyit sem foglalkozni a politikával, de év vége felé egyre-másra akadok rá az év történéseit elemző politikai írásokkal. Közelítsük meg mi is a témát egy hasonlattal: hogyan is áll a Magyarország nevű vállalat? Nem pénzügyileg, hanem szervezetileg.

A vállalat felsővezetése elég elszomorító képet ad. Tekintsünk el attól, hogy a lean szemléletet nyomokban sem lehet fellelni arrafelé, sokkal nagyobb gond, hogy a menedzserek energiáikat egymás elleni csatározásokban elhasználják, érdemi munkára így nem is nagyon marad. A hozzájuk beosztott munkaerőnek is folyamatosan bizonygatják, hogy csak az ő osztályuk dolgozik, a többiek fabatkát sem érnek, a munkaerő pedig elhiszi ezt - van aki fanatikusan, mások csak ímmel-ámmal, megint mások viszont már semmiben sem hisznek, ami a lehető legrosszabb állapot.

Tudjuk azonban, hogy az élet folyamatai nem osztályok és hierarchiák szerint működnek, hanem összevissza, azokon keresztül. A Magyarország vállalatnak a különböző osztályokon dolgozó munkatársai azonban nem igazán tudnak együttműködni egymással a célok érdekében, mivel individualisták. Nagy részük pl. azzal köti le az energiáit, hogy a menedzsmenthez hasonlóan kikerülje a szabályokat. Standardok nem igazán vannak, sőt a munkatársak megpróbálják előnyként, pozitív tulajdonságként beállítani ezt a fajta (szabálykikerülő) kreativizmust. A vállalat minden szintjén működik még mindig a kontraszelekció, elősegítve ezzel a konzervatív gondolkodás fennmaradását. Aki másként gondolkozik és van rá lehetősége, az megpróbál más vállalatoknál állást találni. Van aki mérgében néha megrongálja a vállalat tulajdonát, összetűzésbe keveredik a biztonsági szolgálattal, amiért persze írásbeli és szóbeli figyelmeztetésben részesítik, vagy fizetésnélküli szabadságra küldik. A nagy többség azonban hitét elvesztve, komoly motivációk nélkül, szigorúan rövidtávú stratégiákkal próbálja meg letölteni munkaviszonyát (és ne feledkezzünk meg a fanatikus blogírókról, ugye).

Most őszintén, ha ilyen céggel találkoznának, pályáznának állásra?

Kategóriák

Lean közigazgatás

Címkék

kormanyzat , management , vezetes

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. A több, mint két linket tartalmazó komment automatikusan a moderálandók közé kerül!Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





holden 2010